"... Ha valaki egy családnak házat tervez, lényeges, hogyan fogja fel az ott zajló életet. Le Corbusier lakógépnek tekinti a házat, ahol hibátlan funkcionális működés zajlik, de felfoghatom a házat belső tájnak is, amely a család belső életformáját fogalmazza meg formák és anyagok tekintetében egyaránt. Ebben a térben változnak a felnőttek, felcseperednek a gyerekek ..."
Belső táj - riport Makovecz Imrével. Napi Magyarország, 1999. május 31.
Szerény körülmények között élő család volt a miénk, gyermekkorom legkorábbi emlékeitől fogva. Hogy lakásunk és az épített környezet fontos lehet, óvodás gyerekként éreztem meg először, amikor egy alkalommal meglátogattuk édesanyám barátnőjét Lágymányosi utcai lakásukban. Fiatal művészházaspár, belsőépítész-grafikus új otthona volt, átlátható, világos felületekkel, tisztasággal, renddel. Mindenütt a helyhez illő bútorok, könyvek, tán néhány kisplasztika is. Igényes anyagok, formák. Egy otthon, ami fészek, ami kényelmet nyújt minden szögletében az ott élőknek. Óvodásként ezt a benyomást szereztem és őrzöm a mai napig. Az érzést, hogy ilyen belvilág is létezhet! - nem csak a történelem kézjegyeivel ellátott, valami ismeretlen kényszer által összezárt, viseltes bútorok. Talán e látogatás élménye adott nyitottságot, hogy érdemes figyelni az emberi környezetre ... Lakótelep a Hamzsabégi úton, Feneketlen tó, Jubileumi Park a Gellérthegyen; ezek voltak a hatvanas évek változásai pátriánkban, amelyekre gyerekként felfigyeltem, és amelyek az első mély nyomokat hagyták bennem.
***
Nem lettem építészmérnök, de mindíg érzékenyen figyeltem a várost és a vidéket, amerre jó sorsom vezetett. Bennem él nagy megújulások emléke: az Erzsébet hídé, a budai Vár, az Intercontinental és a Hilton, a Gellért és a Rudas fürdő. Margitsziget. Park a Széchenyi-hegyen a fogaskerekű végállomás fölött; a Műszaki Egyetem E épülete, aztán az Universitas kollégium az Irinyi József utcában. Szabadtéri Színpad, majd a Sport Szálló a Feneketlen tónál; a Vásárhelyi Pál utca postájának kiköltözése új épületébe, a Fehérvári útra; aztán Lágymányos, le a töltésig ... Füreden a Marina és az Annabella ... csak egy-két emlékfoszlány suhanckorunkból. A szocreál megalomániáját a háború és ’56 golyónyomaival időtlenül lefojtó kilátástalanság után ezek nagyon jól érzékelhető változások voltak. S, hogy milyen gyarló az emberi emlékezet! Hamar hozzászokik az újhoz, felejti a régit. A megújulások után már csak nagy néha jutnak eszembe ködös emlékek, milyenek is voltak ezek a helyek eredeti formájukban.
Mi volt élmény akkor ezekben az épületekben, építményekben? Egyszerű járókelő is érezhette, hogy ezek a környezetek megszólítják az embert. Biztonságot adnak, szépséget, nyugalmat, harmóniát ... Hirtelen egy más aurába kerülünk, mint amihez hozzá vagyunk szokva. A környezet inspirálni kezd, bátorít jobbik énünk felé ... hihetetlen érzés ez. Például, aki valaha is járt ott, soha nem felejtheti a Hilton Dominikánus udvarának első megpillantását! De ugyanezt az aura-érzést jelentette számomra Kispesten az öreg Wekerle-telep is, ahol szüleim barátainak volt lakása. A náluk tett első látogatásomkor – szintén még gyerekként – pontosan érzékeltem (még ha megfogalmazni nem is tudtam), hogy ennek a városrésznek, a házaknak és bennük a lakásoknak – lelke van! Jó volt ott lenni, rossz volt eljönni, és a szívem sokszor visszahúzott ide. Kós Károly nevét csak sok évvel később ismertem meg ...
***
Építész szakmai szövegkörnyezetben – mint szerves építészet, mesteriskola – a Makovecz nevet 1971 körül hallhattam először e pályára készülő vitorlázótársamtól. A kinyíló világ dolgai iránt érdeklődő tizenévesekként akkor már tudtunk az organikus építészetről, a Bauhausról, Wright-ról, Le Corbusier-ről; Wright Vízesés-háza – mint a természetközeli családi ház mintája – elbűvölt, csakúgy, mint az organikus építészet fő alapelve, hogy az épített világ legyen összhangban a természettel! A szerves építészet hazai gyökereiről is egyre többet tudtunk, a szárnybontogatásáról érkező hírek és a születő alkotások fontosak voltak számunkra.
Pályám, az intenzív versenyzés, aztán a családalapítás miatt személyes ismerkedéseim kedvelt épületeimmel csak esetlegesek voltak. Az egyik legkorábbi ilyen élményem bizonyára a Csákányosi csárda lehetett. Itthonról haza – Tatabányára – utaztamban, autóval megtett egy-két utunk vezetett el mellette. Mintha meséből toppant volna elő a soha nem látott, szigorú szemű, nádkunyhóra emlékeztető, mégis hívogató lak. Az intenzív lakótelep-építés szocreál hátterében ez a megjelenés szembetűnően más volt. Nem tudtuk akkor még, hogy ez az eltérés mennyire döbbenetesen különböző! A velencei Cápa étterem biztos tájékozódási pont lett agárdi vízi életünkben. A pesti csapat vonata vele szemben állt meg mindig, de távolról láthattuk a vízről is, regattáink idején. Testvérének, a szekszárdi Sió csárdának talán egy osztálykirándulás során mutatkoztam be. Pécsre menet – szomorú út volt, családtag temetésére mentünk– a mecseki szerpentin kanyarja előtt Kakasd kéttornyú faluközpontja intett utánam. A Siófoki templomot 1988-ban ismertem meg. Számomra ez volt az első közeli találkozás egy Makovecz-épülettel. Csendes hétköznap délután, egymagam tértem be a magányos templomba. Feledhetetlen élmény volt az arc, ahogy megszólított, utcai járókelőt! Betértem és hosszan időzve ismerkedtem belső terével. Lenyűgözött a természetes világítás, a fa sokrétű és mégis egyszerű, közérthető, meséinket idéző formálása. Sokkolóan újszerű volt, hogy egy templom ilyen is lehet ...
Azután, amikor először mentünk Szarvasra sógornőmékhez, figyeltem fel a Körös-parton álló étteremre. Makovecz keze nyomának tulajdonítottam, de kiderült, hogy másé: Csete György alkotása - viszont láthatóan egyazon iskola. Egy másik, családos országjáráskor, Zemplénből hazatérőben érintettük Sárospatakot és láttuk a művelődési ház nagy ökörszemeit. Szigetvárott jártunkban a Vígadó toppant cseperedő gyerekeim és az őket vigyázó szülők elé. Piliscsabán, a Pázmány Egyetem, amelyről sokat hallottam, mielőtt személyesen is megismertem. Visegrádon a rév közelében egy, a hegyoldalhoz húzódó ágasfás középület idézte Makoveczet, utólag tudtam meg, hogy ez tornaterem, s valóban az ő alkotása. Végül egy minapi élmény: gyerekeink volt iskolájának közelségében, a budapesti Lovag utca új lakóháza. Ami megérinti az oda betérő látogatót, miközben szinte mellékes tudni, hogy nem Makoveczé – közvetlenül; de ez is a hazai szerves építészet egyik szép eredménye.
Többségben voltak, és mindig szaporodik azon szép épületek sora, amelyeket személyesen még nem, csak képen láttam. A sevillai magyar pavilon, Paks temploma, Eger uszodája, Lendva színháza, ... néhány mű, amely lelkes kívülálló rokonszenvem első látásra megnyerte. Nemcsak mélyen gyökerező poézisük miatt, hanem mert tudom: ha valamikor eljutok ezekhez, az a bizonyos aura, a láthatatlan vendégszeretet fogad bennük.
***
Vándoriskola, felvételi meghallgatás 2008: Varjasy Anikó: ravatalozó terv (Zsámbék temető)De e személyes visszatekintéshez még egy fontos részlet idekívánkozik: az iskola. A magyar szerves építészet nem stílusirányzat, nem néhány építész közös ízlésvilága, nem szakmai klub és végképp nem alkalmi jelenség. Alkotóközösség, amelynek évszázados alapon nyugvó, biztonságot adó, teremtő értékrendszere van. Iskolája, professzorai és már a többedik, végzett építészmérnökökből érkező hallgató-generációi. Szinte láthatatlanul, csöndesen tevékenykedve, sosem a "projektért", mindig az emberért, a közösségért, akinek-amelynek számára alkothatnak. Nem ritkán tiszteletdíj nélkül, minden tiszteletünket megérdemelve. Gondoljunk bele egy röpke pillanatig, mekkora értékeink is ezek a jelen összekuszált évtizedekben ... !
***
Sokan vagyunk, kívül az építész szakmán, hétköznapi emberek, hol lakó, hol háztulajdonos, nézelődő járókelő vagy éppenséggel országjáró utazó minőségben, akik ismerjük és emlékeinkben őrizzük a hazai építészet szép alkotásait. Örülünk, ha utunk odavisz egyik-másikhoz, és messziről felismerjük, ha még nem látott újjal hoz össze jó sorsunk ... Jó tudni, hogy vannak ilyen épületek, ilyen építészek; és van ilyen iskola! Jó érzés, ahogy ezekbe megérkezünk, ahogy ezekben otthon lehetünk. Mindegyik más és más, mégis úgy érezzük, belső tájainkat formázzák. Ezekben nem csak időnk telik, itt otthon érezzük magunkat. Köszönhetően tervezőnek, építtetőnek, értő kezű építőnek.
Makovecz Imre ma töltötte be 75. évét.
Jó egészséget! Isten éltesse sokáig, Tanár úr!
Tiszta források:
Magyar
Deutsch
English
